Cikkek ebben a rovatban:

Itthon

AMI ITTHON TÖRTÉNT • KÖZÉLET • TÁRSADALOM • POLITIKA

338

A Fidesz nyilatkozatban reagált Ara-Kovács Attila korábbi, sajtótájékoztatón elmondott szavaira. A Demokratikus Koalíció (DK) politikusa a határon túli magyar szervezeteknek osztott pénzeket a Fideszt szavazatvásárlásával hozta kapcsolatba. A DK szerint “ne vehessen részt magyarországi választáson az, aki soha nem élt itt.” A Fidesz a határon túli magyarokból “egyfajta politikai prostituáltat” csinált azzal, hogy ezekkel a …

337

Forgalomba állnak a Rigo leolvasókkal felszerelt buszok Budapetsen A közlekedési társaság MTI közleményébe kifejtette: Az új berendezéssel egyik alvállalkozójuk, a VT-Arriva új MAN buszát szerelték fel, amely az első időszakban a dél-budai buszvonalakon teljesít majd szolgálatot, később viszont a teljes hálózaton szállít majd utasokat. Az eszközökkel az utasoknak egyelőre nincs teendőjük, továbbra is a megszokott …

434

Elharapódzó kiadások a kormányzati szektorban.