Elszámoltatás:
Polt Péter főügyész is köztük van


A Magyar Szocialista Párt április 8. után azzal számol, hogy a Fidesz-KDNP jelenleg hivatalban lévő politikusait, így Polt Péter főügyészt is képes lesz majd elszámoltatni. A baloldal legerősebb pártja Polt Péteren kívül sok kormánypolitikust számoltatna még el az országgyűlési választás után.

Polt Péter a főügyész és pártkatona

Az MSZP több alkalommal hangsúlyozta, hogy Polt Péter számtalan olyan feljelentéseket és ügyeket kaszált el az ügyészség és a bíróságra kerülés elől, ami a Fidesz-KDNP-nek, Orbán Viktornak nagyon fájt volna. A szocialisták szerint “Polt Péternek az elmúlt 7 évben rengeteg lehetősége lett volna, hogy bizonyítsa, ő nem a Fidesz pártkatonája. Ezt nem tette meg.”

Az LMP megvédené Poltot?

Molnár Gyula, az MSZP elnöke úgy fogalmazott: “Szél Bernadettel szemben mi úgy gondoljuk, hogy felelős politikus nem bízhat abban, hogy Orbán rendszerének leváltása után a jelenlegi legfőbb ügyész megváltozna.” Ezzel mint egy kijelentették, hogy LMP miniszterelnök-jelölje nem látja annak veszélyét, hogy a Fidesz-KDNP által kiépített párthű hálózat akadályozna egy esetleges új kormányt a végrehajtásban és elszámoltatásban. Az MSZP pont ellentétesen gondolkodik.

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnökjelöltje azt mondta: “Amennyiben (Polt Péter – a szerk.) beáll a sorba és elkezdi elvégezni a munkáját, az természetesen egy másik helyzet.” Tehát ha az LMP úgy gondolja, hogy Polt Péter jó főügyész, akkor megtartja. A kérdés az, hogy az LMP számára mi számít annak, hogy “elkezdi elvégezni a munkáját”? Lehetséges, hogy továbbra is ugyan ez a munka lesz a jó az LMP számára?

Az MSZP menesztené és elszámoltatná a Fideszes főügyészt

Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerint “Nem lehet felmentést adni Polt Péternek a Fidesz által elkövetett bűncselekmények eltussolásában. Vállalnia kell a felelősséget a tetteiért. Nem maradhat hivatalban az, aki közreműködött a jogállam leépítésében és Magyarország kirablásában. Ezt mindenkinek be kell látnia.” Vagyis szöges ellentétben áll az LMP álláspontjával, és a “kutyából nem lesz szalonna” elven számoltatná el Polt Pétert a válazstás után.

Megosztom, elküldöm: