Juhász Péter egyre kevésbé tűnik hiteles politikusnak

Már csak az MSZP szapulásával tud a híroldalak címlapjára kerülni.

Az Együtt elnöke a Facebook-on ment neki az MSZP-nek. Csak éppen senki nem érti, hogy miért.

Az alaphír ennyi:

A 24.hu információja szerint az MSZP országos elnöksége egyetértett azzal, hogy Bangóné Borbély Ildikó induljon az áprilisi parlamenti választáson a fideszes Németh Szilárddal szemben.

Az MSZP és a DK közös tárgyalásai során a Csepelt és Soroksárt magába foglaló fővárosi 17. választókerületben a szocialisták indíthatnak jelöltet. A hír pedig csak annyit jelent, hogy a jelöltre rábólintott az MSZP vezetősége.
Ebben a választókerületben egyébként eddig az Együtt politikusa, Dr. Szabó Szabolcs a képviselő.

Juhász Péter kiakad

Erre a hírre repült rá Juhász Péter egy Facebook bejegyzéssel. Bár a hír még csak arról szól, hogy a szocialisták megjelölték azt a személyt, akit elméletben indítanak a DK-MSZP megállapodás szerint.
Juhász Péter viszont gyakorlatilag a Fidesszel való összejátszással vádolja az MSZP-t, hogy az Együtt politikusa ellen indítanának jelöltet. Elegánsan félretéve, hogy a több bekezdésből álló Facebook poszt számos valótlan állítást és csúsztatást tartalmaz.

Képzeletbeli kérdéseink Juhász Péterhez

  • Ha eleve elzárkózik az MSZP-vel és a DK-val való közös választási egyezségtől, akkor miért csodálkozik, hogy az ön megkérdezése nélkül döntik el, hogy maguk közül kit indítanak?
  • Tisztába van ön azzal, hogy 2014-ben Dr. Szabó Szabolcs NEM az Együtt párt színeiben nyert, hanem 5 párt közös összefogás jelöltjeként?
  • Tudja ön, hogy az Együtt pártnak és önnek nincs akkora támogatottsága, hogy bármilyen követelései legyenek az önénél nagyobb pártokkal szemben? Végig gondolta e már, hogy jelenleg az ön pártjának kell beállnia mások mögé és nem fordítva?
  • Tisztában van ön azzal, hogy a jelölt csak attól a pillanattól jelölt, ha megtörténik a hivatalos regisztrációja? Tudja e, hogy addig még bőven lehet tárgyalni és egyeztetni, de ezt nem Facebook posztokkal kell?
  • Átgondolta e már azt, hogy a jelenlegi viselkedése alapján inkább ön az, aki a Fidesz szája íz szerint az ellenzék bomlasztásán dolgozik?

Juhász Péter félreinformál és vagdalkozik

Az Együtt elnöke szereti a közösségi oldalakat valamint a médiát telekiabálni olyan félinformációkkal és vélt problémákkal, melyekkel címoldalra lehet kerülni és számára megfelelő PR-t hozhatnak. Azonban, ha tényeket megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy nem teljesen úgy vannak a dolgok, mint ahogy azt ő állítja.

A legnagyobb problémája a mostani üggyel kapcsolatban, hogy miért indít az MSZP-DK jelöltet, amikor jelenleg egy Együtt-es politikus a képviselő. Az viszont elegánsan elfelejti megemlíteni, hogy Dr. Szabó Szabolcs nem az Együtt jelöltjeként kapott mandátumot, hanem az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP közös jelöltjeként.

2014-ben tehát a választópolgárok nem az Együtt pártot támogatták, hanem a baloldali összefogás közös jelöltjét.

Az akkori összefogás tárgyalásain ebbe az egyéni választókerületbe az Együtt adhatta a jelöltet és a többi párt mögé állt be. Jelenleg viszont Juhász Péter téved, ha azt hiszi, az Együtt önállóan megnyerheti ezt a kerületet. Esetleg, ha nem zárkózna el a tárgyalásoktól és mostanra az Együtt nem vált volna marginális párttá, akkor lehetnének igényei. Most viszont ő és pártja válik az Fidesz legyőzésének akadályává, ha nem áll be az MSZP-DK közös jelöltje mögé.

Az is egy érdekes gondolatmenet, hogy az MSZP-t azonnal a Fidesszel való összejátszással vádolja, ha éppen nem az ő szájíze szerint történnek a dolgok. Ez egy egyszerű PR fogás, ezzel be lehet kerülni a hírekbe. Pedig a tények ennél sokkal egyszerűbbek. Miután korábban szándékosan kihúzta magát az összefogás egyeztetéseiből ne csodálkozzon, hogy nem kérték ki a véleményét.

Az Együtt neve simán lehetne inkább Külön

A 2018-as választással kapcsolatos ellenzéki összefogást szorgalmazó párt-tárgyalások egyik legnagyobb kerékkötője a (csak nevében) Együtt – Korszakváltók Pártja volt. Juhász Péter nem egyszer hangoztatta, hogy az elmúlt huszonöt év politikusaival nem hajlandó közösködi. Ezzel mintegy azonnal kizárta a DK-t és za MSZP-t.

És míg e két párt a többi kispárttal kommunikálva megpróbált a szavazatmaximalizálás jegyében egy normális összefogáson dolgozni, addig Juhász Péter 2017 tavaszán nagy csinnadrattával meghirdette az Új Pólus választási szövetséget. Behívva az LMP-t, a Momentumot és a Párbeszédet.

Ez a formáció azonban csak az ő fejében létezett/létezik valódi pártszövetségként. Nem kellett 48 óra a bejelentés után és gyakorlatilag mindenki elhatárolódott tőle. Az Új Pólus mostanra csak egy üres, tartalom nélküli fogalom. A Párbeszéd azóta az MSZP-vel kötött szövetséget és közös miniszterelnök-jelöltje van.

Az ellenzéki összefogás tárgyalásait belülről jól ismerő informátorunk szerint:
„A mostani tárgyalások során Juhász Péter vagy kiszállt az egyezkedésből, vagy olyan követelésekkel és feltételekkel állt elő, ami egy 1-3 %-os támogatottságú párttól több mint irreális lenne.”

Nem az a baj, ha valaki a DK-t vagy az MSZP-t kritizálja

Lehet őket, van mit, csinálnak elég hülyeséget. De legalább legyen igaz és tényszerű a kritika. Mert a felesleges vagdalkozás és a valótlan állítások csak abba az irányba mutatnak, hogy pont ezek hajtják a Fidesz malmára a vizet.

Emlékezzünk csak arra az esetre, amikor élő, egyenes adásban rontott be Juhász Péter az ATV stúdiójába, hogy jól beolvasson Harangozó Tamás, MSZP-s politikusnak. Már eleve intelligens ember magától nem csinál ilyet (csak, ha utasítják rá), de aztán még önellentmondásba is keveredett és belesült a valótlan állításába. Kívülről ez inkább egy kocsmai vita színvonala volt, mint egy felelős politikus megnyilvánulása.

Ez a történet is azt mutatja, hogy Juhász Péter számára a pillanatnyi sajtónyilvánosság, a médiában való szereplés fontosabb, mint a valós politizálás.

Kiemelt kép forrása: Spíler
Megosztom, elküldöm: